Siklósi Szilveszter – Az igazi Mao
Az igazi Mao című áldokumentumfilm ugyanúgy kezdődik, mint egy átlagos dokumentumfilm. Kezdetben meg sem fordul az emberben, hogy megkérdőjelezze a hitelességét, olyan, akár a többi ismeretterjesztő csatornán vetített (tudományos)film.
http://www.imdb.com/title/tt0109184/
Mik azok az elemek, melyek erősítik hitelességét? Egy öltönyös, angol férfi – akiről a felirat azt állítja, hogy egy neves külföldi egyetem kutatója - jól felszerelt irodával, saját nyelvén meséli a történetet. Már magában az angol hang és a rámondott magyar narráció, illetve magyar feliratok hiteles benyomást keltenek, noha furcsállhatnánk, hisz a film eredetileg magyar készítésű. Ezekkel azonban ideje sincs foglalkozni a nézőnek, mert már az első néhány percben irdatlan mennyiségű információ (évszámok, nevek, helyszínek stb.) zúdul rá. Véleményem szerint, ilyenkor az emberek nagy része úgy érzi, milyen tudatlan és milyen csekély ismeretekkel rendelkezik a „nagy” történelemből. A dokumentumfilmek – valljuk be – maradandóbb benyomást keltenek, mint például egy történelemkönyv, amiben néhány ábrán és térképen kívül nem találunk vizuális eszközöket. Ennélfogva az illető kapva kap az alkalmon, hogy könnyen új információkra tegyen szert és a lehető legnagyobb figyelemmel ámul és bámul. A filmek esetében nem kell a képzelőerőnkre hagyatkoznunk, hogy hogyan is zajlottak az adott események, hanem kvázi (újra és újra) leperegnek előttünk. Újabb fontos elem, ami hitelességet ad az alkotásnak (és ami nem hiányozhat egyetlen történelmi dokumentumfilmből sem), hogy régi, fekete-fehér felvételekkel van tele. Valójában két-három szálon fut a cselekmény: (a jelenhez legközelebb álló) a narrátor elbeszélése; emberek élménybeszámolója, visszaemlékezése a régmúltról; valamint az adott múltbéli eseményről készült felvételek. Az igazi Mao-ban sincs hiány ezekből.
Lássuk viszont, hogy melyek azok a momentumok, ahol kezd meginogni vagy teljesen elbukik a történet valószerűsége? Számomra az első ilyen mozzanat az olasz maffiózóval készült beszélgetés a limuzinban. Már maga a titulusa, de főként a kora keltett gyanút, túl fiatal volt, hogy átélje az általa mesélt élményeket. Ráadásul állítása szerint Mao testvére – aki a hosszú menetelésben meghalt Mao helyére lépett – szintén olasz maffiózó volt. Ha ez még nem lenne elég, a kínai mellé egy orosz vonalat is kapunk, miszerint Hruscsov szintén maffiózó volt. Ezután már teljes fejetlenség uralkodik a filmben, képbe kerül Kennedy megölése, a koreai háború és hogy teljes legyen a sztori, egy melodrámai szál is helyet kap (miszerint az előbb említett két férfi ugyanabba az amerikai nőbe volt szerelmes, s ezért hadakoztak). A többi apróság már csak hab a tortán: Hruscsov borbélyának felesége folyton belekiabál a történetbe; a rejtélyes amerikai nő unokája szintén túl fiatal; Mao valójában nem halt meg, buddhista szerzetes, kinek gyomrában egy cseppkő alakú kristály található és még sorolhatnánk.
Be kell vallani viszont, hogy felettébb meggyőző a történet előadásmódja, valamint azzal, hogy a narrátor folyton visszakérdez - és válaszol rá – még inkább úgy tűnik, hogy valós tényekkel operál. Ahogy a filmben is elhangzik: „Minden csupán attól függ, hogyan csomagoljuk mondandónkat.” Személy szerint tetszett a film – noha bevallom egész későn ébredtem rá, hogy valami nem stimmel – és fontosnak tartom, hogy minél több ilyen alkotás készüljön. Fel kell hívni az emberek figyelmét arra, hogy ha nem tudatosan nézzük a filmeket, csak hagyjuk, hogy elragadjanak és minden szavukat elhisszük, úgy „agymosáson” megyünk keresztül. Rossz belegondolni, hogy ugyan ez az áldokumentumfilm már 1994-ben felismerte a médiamanipulációt, azóta szinte semmit nem változott, sőt... mondhatni még inkább „elfajult”.
